„Nem vagyok oltásellenes” – jelentette ki Robert F. Kennedy amerikai egészségügyiminiszter-jelölt a meghallgatásán
Meghallgatta a szenátus Donald Trump jelöltjét.
Meghallgatta a szenátus Donald Trump jelöltjét.
Az 57 éves férfi megpróbálta megvédeni családtagjait.
Kormányzati használatra fejlesztett ChatGPT-t adott ki az OpenAI, és ennek a biztonság terén lehet jelentősége.
Mindössze 6 százalék szeretne az USA-hoz tartozni.
Egy erőtlen ütés csak arra jó, hogy felbosszantsa az ellenfelet. A kínai technológiák kézben tartóit pedig nem volt érdemes az amerikaiaknak felbosszantaniuk. Vagy legalábbis illett volna felkészülni arra, hogy aki nem fekszik ki, az vissza fog ütni. Vélemény.
Matthew Huttle a 2021-es capitoliumi zavargásokban vett részt.
2023 óta nem mozdult el a Végítélet órájának mutatója, így az emberiség 90 másodperccel van éjfél előtt – vagyis közel áll ahhoz, hogy elpusztítsa önmagát. Hamarosan kiderül, a Nobel-díjas tudósok szerint jobb vagy fenyegetőbb hely lett-e a világ.
Donald Trumpnak is odaszúrt az iráni külügyminiszter.
Az elnök egyúttal visszahívná a szolgálatba azokat a katonákat, akiknek azért kellett leszerelnie, mert nem vették fel a koronavírus elleni védőoltást.
Donald Trump adminisztrációja ezzel szembefordult az eddigi hagyományokkal, amelyek szerint az ügyészek elnöki ciklusokon át is pozíciójukban maradhattak.
Donald Trump határügyi biztosa szerint folyamatosan nőni fog a letartóztatások és kitoloncolások száma. Egy nőt úgy fogtak el a hétvégén, hogy már folyamatban volt az állampolgárságának megszerzése.
A politika nem sajátíthatja ki a kereszténységet, és nem használhatja a társadalom megosztására, a hatalomnak pedig szolgálnia kell az embereket, nem pedig félelmet kelteni bennük. Marianne Edgar Budde washingtoni püspöknő Trump beiktatásának napján elmondott prédikációja nem véletlenül váltott ki rendkívüli visszhangot. Vélemény.
Mindezt egy nemzetközi vadászati és természetvédelmi szervezet közgyűlésén.
Az amerikai külügyminisztérium leállította az Egyesült Államok legtöbb külföldi segélyprogramjának végrehajtását és finanszírozását pénteken.
Az Egyesült Államok újdonsült elnöke nem tétovázott. Az aktivisták között olyan is van, aki halott magzatokat lopott egy klinikáról, megkeresztelte majd eltemette őket.
Az egyik amerikai áldozat szerint a támadók célja a megfélemlítés: így akarják elriasztani őket attól, hogy nagy olajcégeket vonjanak felelősségre a klímaváltozással kapcsolatos, évtizedek óta tartó megtévesztés miatt.
Az amerikai elnök maga is fegyverként tekint a vámokra, így egy hasonló európai intézkedést kihívásként értelmezhet.
Oroszországot igencsak meglepte, hogy Donald Trump amerikai elnök beiktatása után szinte azonnal megfenyegette Moszkvát: ha nem hagy fel az ukrajnai agresszióval, komoly szankciókra, adókra és vámokra számíthat. A meglepetés már csak azért is indokolt, mert korábban úgy tűnt, a republikánus politikus által szorgalmazott tűzszünet és béke inkább az orosz érdekeknek felelt volna meg. De mi a probléma Trump tervével, és mire számíthatnak az ukránok?
Dmitrij Peszkov azt állítja, Moszkvába még nem érkezett jelzés a Putyin és Trump közötti kapcsolatfelvétel megszervezéséről.
A Mol vezetője úgy véli, piaci alapon kellene eldőlnie, hogy amerikai LNG vagy orosz vezetékes gáz jöjjön Európába.